ÚJ Apple iMac 21.5" 2.5GHz Intel Core i5 Quad-Core!
Az iMacből továbbra is négy verziót találunk az Apple palettán, két 21,5 colost és két 27 colost. A legnagyobb újítás a processzort érintette: eddig három modellben kétmagos, egyben meg négymagos Core i-processzor volt. Mostantól mindegyik gépet négymagos csippel kapjuk, ráadásul ezek már a második generációs Core i-processzorok, így az átlagos teljesítménynövekedés meghaladja a száz százalékot. Erősödés történt a grafikus gyorsítók között is! A memória 4 gigabájt, a háttértár a legkisebb típusban 500 gigabájt, a három nagyobb teljesítményű gépbe ezer gigabájt (1 TB) került. Ugyanakkor az iMac is megkapta a Thunderbolt csatlakozót, ami még az USB 3-asnál is jóval nagyobb adatátviteli sebességet tesz lehetővé. Jelentős változás még, hogy a webkamera nagy felbontású lett, így ha megfelelő chat-programot használunk, hd-ben is mehet a videótelefonálás.
LED háttérvilágítás, ragyogó ötlet.
A várakozási idő nélkül is teljes fényerő az iMac LED-es háttérvilágítású kijelzőjének nagy előnye. A legtöbb képernyővel ellentétben, amelyek csak a bemelegítési szakasz után érik el a maximális fényerőt, a LED háttérvilágítású kijelző azonnal bekapcsol, kiváló képminőséget nyújtva. A LED-es háttérvilágításnak köszönhetően a képernyő fényerét könnyebben módosíthatod. Így az iMac kijelző még a félhomályos helyiségek fényei mellett is tökéletes hatást kelt.
Több képpont = jobb kép

Az új iMac képpontgazdagsága meghatározó. A 21,5 hüvelykes, 1920x1080 felbontású, szélesvásznú képernyő nagy felületen, gyönyörű színekkel pengeéles képet biztosít.
Minden szemszögből lenyűgöző.
Az új iMac kijelzője a felső kategóriás In-Plane Switching (IPS) technológiának köszönhetően minden irányból jól látható. Az IPS technológia tiszta képet és kitűnő, egyenletes színminőséget garantál még akkor is, ha oldalról nézel a képernyőre.
Felturbózott grafika.
Mindegyik iMac nagy teljesítményű grafikus rendszert használ, amellyel egyenletesebben futnak a játékok, gyorsabban töltődnek be a fényképek és jobban működnek a professzionális alkalmazások. A szállító továbbra is az Ati, pontosabban az AMD, ám a Radeon 4670-eseket, 5670-eseket és 5750-eseket 6750-esek, 6770-esek, és 6970-esek váltották. Lényeg, hogy a grafikus teljesítmény másfél-kétszeresére nőtt.
Több memória és tárhely
Az új iMac alapfelszereltsége 4 GB 1333MHz DDR3 memória, amely a négy memóriahely használatával (típustól függően) 16 GB-ra bővíthető, hogy még több alkalmazást futtathass párhuzamosan. Az akár 2 TB tárhelyet kínáló Serial ATA merevlemez pedig rengeteg fénykép, videó és zene tárolására alkalmas.
Beépített Wi-Fi kapcsolat.
A 802.11n vezeték nélküli technológia az iMac szerves részét képezi. A Time Capsule vagy az AirPort Express Base Station eszközzel pedig a lakásban található összes számítógép vezeték nélkül csatlakoztatható az iMac számítógéphez, az internethez és egymáshoz. Az így létrejött hálózaton keresztül bárki vezeték nélkül nyomtathat, böngészhet az interneten vagy az otthoni lejátszón hallgathat zenét az iTunes használatával.
A világ első Multi-Touch egere, vezeték nélküli Magic Mouse.
Felejtsd el, amit eddig az egerekről gondoltál. Az összes iMac alaptartozéka a vezeték nélküli Magic Mouse, a világ első Multi-Touch technológiával működő egere. Elég egyszer kipróbálni, nem fogod érteni, hogy is használhattál eddig bármi mást. Nincs görgetőgolyó, nehézkes görgetőkerék, sem vezeték vagy látható gomb.
A Magic Mouse ehelyett Multi-Touch technológiával működik, amely egyszerű ujjmozdulatok segítségével teszi lehetővé az irányítást. Próbáld ki, és meglátod: a Magic Mouse átalakítja a számítógép használatot. A beépített szoftver révén úgy konfigurálhatod a Magic Mouse-t, ahogy neked megfelel. A sima felületű eszköz jobb és bal kézzel egyaránt kényelmes, és a kétgombos üzemmódot is támogatja - látható gombok nélkül is. Hát nem olyan, mint a varázslat?
Vezeték nélküli billentyűzet
Az iMac vezeték nélküli billentyűzete és a hozzá illő vezeték nélküli Magic Mouse száműzi az íróasztalon tekergőző kábeleket. A visszafogott kialakítású billentyűzet kisebb helyet foglal az asztalon: 24 százalékkal kevesebbet, mint nagyobb méretű társai. Nincs numerikus pad, így az egér kényelmesen elfér a billentyűzet mellett. A beépített Bluetooth azt jelenti, kábeleket sem kell csatlakoztatni.
Kattintás
Kattints egyszer vagy kétszer ott az egéren, ahol kényelmes. Az egész felület egyetlen gomb.
Kétgombos funkció
A System Preferences segítségével beállíthatod a kétgombos üzemmódot (azaz a jobb gombos kattintást).
360 fokos görgetés
Egyujjas görgető mozdulattal görgethetsz felfele és lefele.
Képernyőnagyítás
Ha lenyomva tartod a Control billentyűt, egyujjas görgető mozdulattal nagyíthatod a képernyőt.
Kétujjas lapozás
Jobb és bal irányú kétujjas lapozó mozdulattal mozoghatsz előre-hátra a Safari és az iPhoto programban.

FaceTime kamera.
Nézd csak meg közelről: az iMac kijelző üvegborítása mögött a felső részen kiváló kamera rejtőzik. A kamerát az iChat szoftverrel használva gyakorlatilag bárhol jelen lehetsz: akár több barátod részvételével is folytathatsz videóbeszélgetést, megoszthatod a videóidat a kollégáiddal, vagy bemutatót tarthatsz ügyfeleidnek.4 Használd a Photo Booth programot a mókás fotó effektusokhoz. A kamera beállítására és a szoftverek telepítésére egyetlen percet sem kell vesztegetned. Mint minden, ami Mac, a kamera is az első pillanattól működőképes. Jelentős változás, hogy a webkamera nagy felbontású lett, így ha megfelelő chat-programot használunk, hd-ben is mehet a videótelefonálás.
Csatlakozók mindenhez.
Mini DisplayPort
A Mini DisplayPort segítségével külső monitort, például Apple LED Cinema Display képernyőt csatlakoztathatsz az iMac számítógéphez. A 27 hüvelykes iMac gépeken ugyanez a port bemenetként is szolgál. Így más DisplayPort csatlakozóval felszerelt külső forrást, például MacBook vagy MacBook Pro számítógépet is csatlakoztathatsz, amelyet az iMac ekkor képernyőként egészít majd ki.
Falra szerelhető
Az iMac a falon is könnyedén díszhelyre kerülhet. A 27 hüvelykes iMac a kompatibilis VESA szerelőkészlet segítségével fali konzolra, vagy fali karra szerelhető.
SD-kártyahely
A fotók és videók számítógépre mentése nem tart tovább, mint az elkészítésük. Mindössze be kell helyezned fényképezőgéped memóriakártyáját az új iMac beépített SD-kártyahelyébe, és importálhatod is a fényképeket az iPhoto programba. Ezután már egyszerűen rendezheted őket szereplőik szerint, megoszthatod őket az interneten vagy fényképalbumokat állíthatsz össze.USB és FireWire
Máris előveheted iPod lejátszódat, digitális fényképezőgépedet, mobiltelefonodat vagy külső merevlemezedet – amihez kábel van, ahhoz az iMac csatlakozót biztosít. Négy USB 2.0 és egy FireWire 800 port nyújt lehetőséget számos periféria csatlakoztatásához.
Az összes Mac számítógépen
A Mac rendkívüli biztonságának és megbízhatóságának alapja a Mac OS X Snow Leopard, a világ legfejlettebb operációs rendszere. Emellett minden Mac alapfelszereltségébe tartoznak azok a szoftverek, amelyekkel többet hozhatsz ki a fényképekből, a filmekből és a zenéből.
Tökéletes a mindennapi feladatokhoz.
A Mac alapfelszereltségében minden megtalálható, ami az e-mailek, a naptár és a névjegyek kezeléséhez vagy az internetes böngészéshez szükséges. Ami mindezt lehetővé teszi, az az iMac operációs rendszere. Ha pedig naponta nézel videókat, az iMac 16:9 szélesvásznú képernyője az íróasztal mellett is magas szintre emeli a szórakozást.
Összehangolt működésre fejlesztett hardver és szoftver.
A Mac, a hozzá tartozó szoftver és az azt működtető operációs rendszer is az Apple fejlesztésének eredménye. Ez teszi lehetővé az olyan termékek megszületését, mint például a vezeték nélküli Magic Mouse. Az Apple operációs rendszere lehetővé teszi a Multi-Touch technológia használatát: például egy ujjal görgethetsz, két ujjal pedig lapozgathatsz.
Windows rendszerrel is működik.
A Mac számítógépeken a Microsoft Office-alkalmazások, például a Microsoft Word vagy a Microsoft Excel is használhatók, sőt a Windows is futtatható rajtuk – azaz kompatibilisek a PC-s világgal. Ugyanígy lehetséges a dokumentumok megosztása a PC-felhasználókkal, a nyomtatás szinte mindenfajta nyomtatón, illetve a Windows-alapú hálózatokon végzett munka is.
Elképesztő, mi mindent tehetsz a fotókkal, filmekkel és a zenével.
A Mac kicsomagolása után máris belevetheted magad az alkotásba az iPhoto, az iMovie és a GarageBand programmal. Ezek az iLife csomag alkalmazásai, amelyek ott vannak minden új Mac számítógépen.
A Mac és a fényképek.
Az iPhoto program arcfelismerő technológiájával teljes fényképtáradat a képek szereplői köré szervezheted. Így ha egy ismerősöd egyik fotóját keresed, a rendszer elvégzi helyetted a munka oroszlánrészét.
A Mac és a filmek.
Az iMovie használatával pár perc alatt nagyszerű filmet állíthatsz össze, azokat professzionális megjelenéssel láthatod el. A programban pár kattintással hollywoodi minőségű főcímek jeleníthetők meg, vagy stabilizálhatók a remegő felvételek.
A Mac és a zenetanulás.
A Mac segítségével gitározni és zongorázni tanulhatsz. Ha megnyitod a GarageBand programot, videofelvételekről vehetsz zenei leckéket közvetlenül a Mac számítógépen.
Rendkívül biztonságos és megbízható.
A Mac beépített védelmi rendszere folytonos riasztások és a rendszervizsgálat kényszere nélkül óv meg a vírusok és a kártékony programok támadásaitól.
Vírusok? Nem kell törődnöd velük.
Az Apple operációs rendszerének tervezése során elsődleges szerepet kapott a biztonság, így nem veszélyeztetik a PC-vírusok és más kártevők állandó támadásai. A biztonsági rendszer minden Mac számítógépnek szerves része, tehát az első pillanattól fogva gondtalanul és zavartalanul dolgozhatsz vagy játszhatsz – ahogy épp kedved tartja.
Állandó őrségben.
Az internetről letöltött, ártalmatlannak tűnő fájlok veszélyes kártékony programokat álcázhatnak. Ezért a rendszer ellenőrzi, hogy a Safari, a Mail és az iChat használata során letöltött fájlok nem tartalmaznak-e ilyen alkalmazásokat. Ha mégis, az iMac operációs rendszere időben értesít erről, majd az első megnyitási kísérlet alkalmával is figyelmeztetést jelenít meg.
Mindig naprakész.
Ha új potenciális biztonsági veszélyforrás bukkan fel, az Apple válaszul máris automatikusan letölthető és egy kattintással telepíthető szoftverfrissítéseket és biztonsági fejlesztéseket jelentet meg.
Tudtad?
Az Apple operációs rendszerét úgy terveztük, hogy a Mac számítógépek gyorsak és egyszerűen kezelhetők legyenek használatuk teljes ideje alatt. Nem kell szoftvert vásárolnod a számítógép gyorsítására, biztonságossá tételére, sem működőképességének javítására.
A csúcstechnológia házhoz jön.
Négymagos Intel processzorok. Műszaki újítások, amelyek évekkel megelőzik a korukat. És egy operációs rendszer, amelyet arra terveztek, hogy mindebből a lehető legtöbbet hozza ki. Az iMac operációs rendszerének grafikus technológiái lehetővé teszik egyebek között a 3D-animáció és a HD minőségű videó kezelését is.
A legújabb technológia.
Az összes iMac számítógépet négymagos processzorral szereltük fel, amelyeken szárnyalnak az alkalmazások. A legújabb 3D-játékokat erőteljes grafikus rendszer kelti életre. A kamera, a Bluetooth és sok más szolgáltatás szintén beépített tartozék.
Mac-szolgáltatások, amelyeket PC-n nem találsz.
Az iMac olyan innovatív szolgáltatásokkal vár, amelyekre nem is számítanál. Például egy olyan asztali számítógéppel, amelyhez csak egyetlen vezetékre van szükség – a tápvezetékre. Az iMac az alapfelszereltségéhez tartozó Apple Wireless Keyboard és vezeték nélküli Magic Mouse révén növeli az íróasztal rendezettségét. Összefoglalva, a lehető legletisztultabb számítógépes élményben lehet részed.
Környezetbarát dizájn.
Az Apple felelősségteljes, környezettudatos szemlélettel készíti termékeit. A Mac ezért energiatakarékos, számos mérgező anyag használatát kiküszöböli, és nagymértékben újrahasznosítható.
Energiatakarékosság.
Mivel a hardvert és a szoftvert egyaránt az Apple fejleszti, a folyamat környezeti hatásait kiemelkedően tudjuk csökkenteni. Elsőként, például hatékony tápegység csökkenti a veszteséget, mialatt a konnektortól a Mac számítógépig jut az energia. Számos PC-vel ellentétben a Mac energiatakarékos hardverösszetevőkből áll, amelyek szorosan együttműködnek az operációs rendszerrel: akár két billentyű leütése közt is képesek energiát megtakarítani.
Kevesebb mérgező anyag.
A Mac nem tartalmaz sok mérgező anyagot. Az összes Mac-kijelző higany és arzén felhasználása nélkül készül, a belső alkatrészek pedig PVC-mentesek, és nem tartalmaznak brómtartalmú égésgátlókat.
Újrahasznosíthatóság.
Ha a Mac hosszú élete véget ér, a gyártásához felhasznált anyagok – például az alumínium és az üveg – az újrahasznosítás értékes alanyává teszik.
Processzor és memória
* 2.5 GHz quad-core Intel Core i5 with 6MB on-chip shared L3 cache
* 4GB (2x2GB), 1333MHz DDR3 memory (típustól függően 8, vagy 16 GB-ra bővíthető)
Háttértárak
* 500 GB (7200 rpm) merevlemez
* Slot-loading 8x SuperDrive with 4x double-layer burning (DVD±R DL/DVD±RW/CD-RW)
Kijelző
* 21.5" LED háttérvilágítású fényes kijelző
* 1920x1080 felbontás
Grafika
* AMD Radeon HD 6750M graphics processor with 512MB of GDDR5 memory
* FaceTime HD kamera
* Simultaneously supports full native resolution on the built-in display and up to a 30-inch display (2560x1600 pixels) on an external display
Csatlakozók
* 1x Gigabit Ethernet csatlakozó
* 1x Mini DisplayPort csatlakozó
* 1x FireWire 800 csatlakozó (800 Mbps-ig)
* 4x USB 2.0 csatlakozó (480 Mbps-ig)
* 1x Audio hang bemenet
* 1x Audio hang kimenet
* 1x Thunderbolt csatlakozó (a 27" változatokon 2 db)
* 1x SDXC memória kártya slot
* IR receiver
Kommunikáció
* Beépített AirPort Extreme Wi-Fi antenna
* Beépített Bluetooth 2.1 + EDR (Enhanced Data Rate)
* Beépített 10/100/1000BASE-T Gigabit Ethernet
Előre telepített szoftverek
* Mac OS X Snow Leopard
* iLife '09
Szívesen segítünk az átállásban, hívjon minket: 70/429-3200, 70/429-3201
Amennyiben más konfigurációval felszerelt Apple iMac számítógépet keres, kattintson ide!